Különleges alkalmunkon 12 és 52 év közötti életkorú hat testvérünk bemerítését ünnepelhettük 2022. január 30-án Debrecenben. Boldogan láttuk, hogy a járványhelyzet ellenére gyülekezeti termünk megtelt Istent kereső szívekkel, meghívott családtagokkal, rokonokkal, barátokkal.

Tóth Sándor pásztorunk megismertette a hallgatósággal a bemerítés igazságát a Bibliából, és betekintést kaphattunk arról is, hogy hogyan teljesült ez a krisztusi parancs a kereszténység történelme során.

Fehér ruhában, még szárazon

A gyülekezetünkben felnőtt gyerekek és az ország másik végéről érkezett testvéreink bámulatosan változatos történeteit hallgathattuk meg, ahogyan Jézus Krisztus belépett az életükbe Úrként és Szabadítóként. Csak dicsérni tudtuk Isten személyre szabott munkáját.

Balázs még egyetemi évei alatt ismerte meg Andreát, aki időközben megtért és csatlakozott gyülekezetünkhöz. Balázs, aki keresztény családban nőtt fel, rajta keresztül kapcsolódott a gyülekezetünkhöz és jutott el a bemerítésig.

Niki a gyülekezetünkben cseperedett fel. Fiatal kora ellenére nagyon éretten osztotta meg bizonyságtételét arról, ahogy személyes hitre és új életre jutott Krisztusban. Az utolsó megerősítést ehhez egy ősszel tartott evangelizációs összejövetelen kapta.

Áron a nővérét követve kötelezte el magát Jézus Krisztus mellett. Tinédzserként bátran tett vallást arról, hogy a megváltó Úr Jézus Krisztust kívánja követni egész életében.

Lili Debrecenbe költözésüket követően a családjával kapcsolódott gyülekezetünkhöz, és az évek során formálódott Jézus Krisztusba vetett hite. Az őszi evangelizáció felvételét nézte végig, ami utolsó megerősítésként hatott szívében, és arra indította, hogy Jézus Krisztus melletti döntését ilyen fiatalon megpecsételje a bemerítés által.

Barnabás, aki ebben az évben kezdi meg a középiskolás tanulmányait, őszintén beszélt arról, hogy megtérése előtt kettős életet élt. Mást mutatott keresztény családjában, a gyülekezetben, és mást az osztálytársak, haverok között. Ezt terhelte bűnként szívére a Szentlélek, így tért meg, megtapasztalva a megkötözöttségekből való szabadulást, és megnyerte az új életet Krisztusban.

László a Covid-járvány idején otthonában kezdte olvasni a Bibliát. Az Úr hozta el gyülekezetünkbe úgy, hogy szinte semmit nem tudott a baptistákról, hiszen teljes ateizmusban élt korábban. Az interneten talált ránk. A többi bemerítkezővel együtt kapcsolódott a Felfedező csoporthoz, és jutott el a teljes bizonyossághoz vezető élő hitre Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.

A szívszorítóan őszinte életváltozások történetei és a bemerítkezők közösen tett fogadalma után Tóth Sándor lelkipásztorunk merítette be új testvéreinket, miközben egy szívvel énekeltük a mi Szabadítónknak:

„Halleluja! Dicsérem az Egyetlent,
Halleluja mindenért, mit értem tett,
Semmi nem tart fogva már,
Elszakítva minden lánc,
Jézusban van a győzelmem!”

„Mi történt?”

Dr. Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat elnökének prédikációja az emmausi tanítványok vívódásának ma is érvényes mélységeiről szólt. Habár Jézus mindent tud, őt nagyon is érdekli, hogy szerintünk mi történt. Hogyan éltük meg az eseményeket? A tanítványokhoz hasonlóan ma is kerülhetünk ilyen élethelyzetbe: „Pedig mi abban reménykedtünk, hogy…” A várakozásaikkal ellentétben ugyanis a rómaiakat nem győzte le a Megváltó, hanem az ő kezük által halt meg. Gyakran megesik, hogy mégsem úgy történik, ahogy elterveztük. De Jézus akkor is mellettünk van, velünk jön az úton, mert feltámadt. Ahogyan az emmausi tanítványok, mi is sokkal többet kapunk, mint álmaink legjobb elvárásai: Jézus Krisztus jelenlétét. Még akkor is, ha a bajok közepette nem azonnal tudatosul ez bennünk, és nem ismerjük fel akaratát rögtön. Megbízhatunk őbenne. Ő mindenható.

Tehát mi is történt valójában? Sokkal jobb, mint amire ember valaha is számíthatott: az Isten áll mellettünk!


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!