Szerbiai utunk viszontagságosan alakult. Kinti munkatársunk jelezte, hogy elromlott a kisbusza, és szervizben van. Imádkoztunk, hogy használható legyen szombatra, amikor megyünk és szükség lenne rá a gyerekek szállításában.
Az indulás előtti napokban három önkéntes segítőnk visszamondta az utat, mert váratlanul meghalt egyik családtagjuk, és a temetést szombatra tették. Ráadásul a hírekből úgy értesültünk, hogy EU-s utasításra nagyon megszigorították a határellenőrzéseket.
Buzgón imádkoztunk, és megtömtük az autónkat ruha-, cipőadományokkal és rengeteg édességgel.
Az Úr válaszolt imánkra, mert a kocsi megtelt segítőkkel. A legkisebb határátkelőt céloztam meg, tudván, hogy a nagyobbaknál hosszú ideig kell sorban vesztegelni. Bizakodtunk a gyors átjutásban. Annál is inkább siettünk, mert 10 órára már várt bennünket a délelőtti gyerekcsoport.
Isten azonban másként gondolta. A határhoz közeledve elképedve láttuk, hogy kb. 2 km hosszú kocsisor vár az átjutásra. Végül csak délre értünk az úti célunkhoz. A jó hír viszont az volt, hogy közben kinti munkatársunk járműve elkészült, így ő is tud gyerekeket szállítani.
A helyszínen a gyerekek már türelmetlenül vártak. Először úgy gondoltuk, hogy az ebéd előtt már csak éneklésre lesz időnk. Kiderült azonban, hogy az ebéd még nincs kész, így van időnk a bibliai üzenet átadására. A legtöbb gyerek megértette, hogy Jézus név szerint ismeri őket, és az a vágya, hogy része legyen az életüknek.
Közös ebédünk alkalmával megdöbbentő volt látni ezeket az ápolatlan külsejű gyerekeket, ahogyan kenyerükkel tisztára törölgetik tányérjaikat, és reménykednek még néhány falatban.
Ebéd után még átugrottam a szomszéd faluba több gyerekért. Zsúfolásig megtelt autóval érkeztem vissza. A terembe alig fértünk be. A hangulat fergeteges volt, a szag kibírhatatlan. Sok szülő is kíváncsi volt a programunkra. Kb. 100 kisebb-nagyobb gyerek szorongott a kis méretű teremben.
A délutáni üzenet a húsvéti örömhír volt. A gyerekzsivaj ellenére Isten igéje célba ért. A végén a felhívásra kb. 20 gyerek ismételte hangosan az imádságot. Imádkozzunk azokért, akik kifejezték vágyukat, hogy a feltámadt Krisztus költözzön be szívükbe. Ima után az udvaron játszottunk, versenyeztünk.
Utána jött a nap fénypontja a gyerekeknek, a jutalom. Édességek, csokik, nyalókák. A gyerekek sóvárogva várták, hogy minél hamarabb hozzájussanak az áhított kincsekhez. Remegtek a gondolattól, hogy esetleg elfogy, mire sorra kerülnek. Persze mindenkinek jutott, még a felnőtteknek sem kellett üres kézzel távozniuk.
Végül a pásztor imádkozott értünk, és sietve visszaszállítottam egy kocsi gyereket a lakóhelyükre. Igyekeznem kellett, mert nem akartam lekésni a határátlépést a kis határnál. Ha lekésem és lezárják, akkor mehetek a nagy határhoz, ahol a kétórás várakozás garantált. Nagy hajrával ugyan, de 6.50-kor Isten segítségével utolsóként léptük át a magyar határt.
Kimerülten, de áldásokban meggazdagodva értünk vissza Budapestre, ahonnan mindenki hazamehetett. Istené a dicsőség, hogy ismét segíthettünk és bizonyságok lehettünk.
Köszönet minden támogatónak, akik engedtek Isten indításának, és imádságban, anyagiakkal segítették a szolgálatot.
Kérünk, továbbra is hordozd imádságban a szolgálatot, és lehetőség szerint támogasd.
Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!
