Lelkészek és egyházi munkatársak számára rendezett közös elcsendesedést a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa június 24–28. között a révfülöpi Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központban. Az ötféle felekezetből érkező résztvevők idén az Élet-jelek cím jegyében hallgattak igei gondolatokat, és élték meg elhatárolódás nélkül a közösséget a Balaton-parti pihenőhelyen.

Az immáron több évtizedes hagyományra visszatekintő konferencia meghívott előadói a héten a Zsolt 36,10 – „Mert nálad van az élet forrása…” – alapján bontották ki az élő hit, az élő ima, az élő ige és az élő közösség fogalmának gazdag tartalmiságát. A reggeli áhítatok, az igehirdetések, a bibliatanulmányok, az előadások, a kiscsoportos beszélgetések és a záró úrvacsorás istentisztelet a hívő és szolgáló élet vitalitásának ismérveiből és feltételeiből villantott fel jó párat, nem elhallgatva, hogy a lelki életfunkciók fenntartásához a testiek támogatásától sem tekinthetünk el. A táplálkozás, a növekedés, a mozgás és a reprodukció az elevenségnek, az életképességnek azok a Teremtő által meghatározott ismérvei, amelyek a teljes élővilágot és benne az embert lelki módon is meghatározzák, miközben sem az élet, sem a hit útja nem ér célba, ha – Mózes szavaival – „nem jön velünk a te orcád [Uram], akkor ne is vigyél tovább bennünket” (2Móz 33,15).

Programponton kívüli ráadásként arról a napjainkban zajló egyháztörténelmi fordulatról is hallhattak referátumot a hallgatók, amely a többek között a muszlim országok felé is szolgáló InterCP International tengerentúli missziós szervezet tevékenysége révén hazánkban is formálódni látszik.

A Gyökössy Intézet munkatársai mellett református, evangélikus, baptista, pünkösdi és metodista idősebb és fiatalabb lelkipásztorok és szakemberek beszámolóin és igei szolgálatán túl pihenésre és feltöltődésre, aktív mozgásra és kötetlen együttlétre, önfeledt vidámságra és nyugodt körülmények között való meghitt beszélgetésekre és imádkozásra is jutott elegendő idő, amelyhez a csodás feltételeket a hét folyamán a vendéglátók igényes-figyelmes gondoskodása biztosította.

Diószegi Rita


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!