Pest megye legnagyobb ingyenes napközis tábora

Mosolyhét 2018

3336

Az idei Mosolyhetünket június 25. és 29. között rendeztük meg Vácon a Petőfi Sándor Általános Iskolában. Körülbelül 350 gyermek és 110 segítő vett részt az egyhetes napközis táborban.

Voltak visszatérő gyermekek, és voltak, akik először jöttek el a programra.

A tábor címe „Vízre, magyar!” volt. A vízzel és a szomjúsággal kapcsolatos bibliai történetekről beszélgettek korosztályi csoportokban a tanítók a gyerekekkel. Szó volt Zákeusról, a samáriai asszonyról, a csodálatos halfogásról, arról, hogyan járt Jézus a vízen, és hogyan csillapította le a tengert.

A napi történet bevezetéséül minden reggel egy kis jelenettel készültek a váci fiatalok. A mesében Falánka és Ficánka, a két kis halacska két horgász gyermek segítségével kutatták a kincseket a tengerben.

A mostani táborban is népszerűek voltak az éneklések, egyik délután pedig ellátogatott közénk Pintér Béla is, aki énekelt a gyerekeknek.

Egyik nap akadályversenyt is tartottunk. Huszonkét állomáson mehettek végig a csapatok, ahol különböző ügyességi feladatokat kellett teljesíteniük.

Csütörtökön ismét volt kreatív játszóház. Volt ugrálóvár, trambulin, gokart, szumózás.
A tábor vasárnap egy istentisztelettel zárult, melyre a szülők is eljöttek.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!