Gyülekezetünkben már a 90-es években megfogalmazódott az a gondolat, hogy szükség volna egy ifjúsági lelkipásztorra. Ez az elképzelés különböző okok miatt nem valósulhatott meg… egészen mostanáig. 2022. november 13-án avatta a kiskőrösi gyülekezet Selmeczi Nimródot ifjúsági lelkipásztorává, de ahogy arra az MBE Filadelfia Integrált Szociális Intézmény vezetője, Opauszki György köszöntésében fölhívta a figyelmet, Nimród sokkal több a fiatalok pásztoránál. Hiszen az intézmény hitéleti igazgatójaként és a Szeretetházi Baptista Gyülekezet lelkipásztoraként is szolgálatba állt.

Három évvel ezelőtt kezdtünk el aktívan keresni ifjúsági munkást, és bár először kifejezetten nem lelkipásztorban gondolkodtunk, Isten csodálatos vezetését láttuk meg abban, hogy egy személy mind a gyülekezet, mind az intézmény szükségeit be fogja tölteni. A világjárvány első hulláma után lassan indulhatott meg az ismerkedés a gyülekezet és Nimród között, aki egy tanéven keresztül a teológiai évközi gyakorlatát töltötte Kiskőrösön, majd még egy évig lelkészgyakornokként szolgált. De ahogy székfoglaló beszédében elmondta, már az első találkozáskor a gyülekezet vezetőségével érezhető volt, hogy neki itt a helye közöttünk.

A fogadalomtételt és az avatási szertartást Durkó István testvér vezette. Az igehirdetés szolgálatát Filemon Zsolt végezte a Kol 4,17 alapján: „legyen gondod rá, hogy betöltsed azt a szolgálatot, amelyet átvettél az Úrban!” Az igehirdetés gondolatai többször is visszhangoztak a köszöntésekben. Még Kiskőrös polgármestere is kiemelte, hogy milyen jó látni a városban, hogy a különböző felekezetek egymással összhangban betöltik feladatukat, és a fiataloktól kezdve az idősekig szolgálnak azok felé, akikhez Isten küldte őket.

Minden megszólaló személyes és közvetlen üzenetet adott át. Erre azért is volt lehetőség, mert Nimród már több mint két éve szolgál közöttünk. Aktívan vett részt a Déli Baptista Egyházkerület életében, és jól beilleszkedett a városi lelkészkörbe is.

Isten kegyelme és Jézus Krisztus dicsősége legyen látható Kiskőrösön, és áldja meg az Úr Nimród szolgálatát!


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!