Új szakirányú képzések indulnak 2023 őszétől a BTA-n

3708

Jelentkezési határidő: augusztus 18.

A Baptista Teológiai Akadémia 2023 őszétől új szakirányú továbbképzéseket indít. Paróczi Zsolt rektorhelyettest kértük, mutassa be, mit jelentenek, kiknek szólnak ezek a képzések.

Igazából ezek a szakirányú továbbképzések azoknak szólnak, akiknek már van diplomájuk, és egy rövidebb – többnyire két féléves – képzés keretében egy újabb diplomát szerezhetnek egy speciális szakirányon, amely során el tudnak mélyedni az adott szakterület nyújtotta ismeretekben.

Az egyik most induló képzésünket olyanoknak ajánljuk, akik pedagógus alap- vagy mesterképzéssel rendelkeznek, de nincs teológiai végzettségük ahhoz, hogy bibliaismeret-oktatók legyenek. Például ez azoknak egy nagyon jó lehetőség, akik az egyház berkein belül vagy iskoláinkban szeretnének bibliaismeretet oktatni, hittantanárok lenni. Ez egy nagyon tömör, komplex képzés, hiszen két félév alatt szerezhetnek teológiai alapismereteket, és egy lelkigondozói, pedagógiai modul is található benne.

A másik nagyon-nagyon izgalmas terület, amit életvégi lelkigondozásnak nevezünk. Bár az életvégi időszak az életünk része, de napjainkban sokszor nehezen tudunk mit kezdeni egy ilyen élethelyzettel. Azért éreztük szükségesnek, hogy szakirányú továbbképzést indítsunk ezen a hiánypótló képzési területen, mert szeretnénk segítséget és felkészítést adni azoknak, akik ezen a speciális területen szeretnének szolgálni.

Itt nem határoztunk meg az alapdiplománál kimenetet, tehát bármilyen alap- vagy mesterképzésből jöhetnek jelentkezők. Lesz benne lelkigondozói modul, egészségügyi ismeretek, önismeret és szolgálati gyakorlat, és persze bibliaismereti, teológiai modul. Tehát ez is egy nagyon komplex, két féléves felkészítés arra, hogy hogyan tudjunk szakszerűen viszonyulni azokhoz, akik egy ilyen nehéz élethelyzetben vannak, legyenek akár gyermekek, akár felnőttek. Nem lehet úgy tekinteni erre, mintha ugyanolyan lenne, mint bármilyen más lelkigondozás. Itt olyan speciális tudást lehet megszerezni, amely hozzáad a hospice-szal kapcsolatos ismeretekhez, segít, hogy a lelkigondozói munkához, az életvégi lelkigondozáshoz szakszerűen és bátrabban tudjunk hozzáállni.

A harmadik terület az ifjúsági vezetőképzés, amely már különböző tanfolyamok formájában adott volt, hiszen ez a szolgálat része a gyülekezeti, egyházi életnek. Most pedig kifejezetten egy diplomát adó képzést szeretnénk indítani, például egy olyan fiatal számára, aki már valamilyen diplomát szerzett, de szeretne az ifjúságvezetés területén mélyebb ismereteket szerezni. Ez is egy két féléves képzés, amelyben van bibliaismeret, egyházismeret, nevelés- és társadalomtudományi modul, kommunikáció, média, szakmai gyakorlat, lelkiség, és mindaz, ami az ifjúsági vezetéshez szükséges lehet. Kifejezetten azt szeretnénk, hogy a közösségünket érintő ifjúsági vezetés, lelkület, hozzáállás, evangélium-központúság benne legyen ebben a szakirányú továbbképzésben, egy magasabb szintű, professzionálisabb felkészítést szeretnénk adni, hiszen egyre nagyobb az igény erre.

Ez a három terület az, ahol szeretnénk segítséget nyújtani a szakirányú továbbképzések során. Most először indítjuk ezeket a képzéseket szeptembertől, de szeretnénk később újból és újból meghirdetni.

Ezekre a speciális területekre honnan jönnek speciális oktatók?

A most induló képzésekben nem csak a teológia jelenlegi oktatói vesznek részt – természetesen ők is benne lesznek, főként a bibliaismereti, teológiai modulban. A speciális képzéseken belül kifejezetten az adott terület egyházi szakértőit vagy az egyház tágabb környezetének szakembereit kértük föl arra, hogy adják át szakmai tudásukat, azokat az ismereteket, tapasztalatokat, amelyekkel ők már rendelkeznek. Tehát sok új, a teológián eddig meg nem fordult oktatóval is fogunk találkozni.

Mikortól lehet jelentkezni?

Fönt van a teológia honlapján, a www.bta.hu-n a jelentkezési lehetőség, amit meghosszabbítottunk augusztus 18-ig. Várjuk szeretettel a tanulni vágyókat!


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!