A lakásügy

Az ország több helyszínén nagy odaszánással indult el a baptista egyház SZÜBI nevű bibliaiskolája. Mindnyájan azért jelentkeztünk, mert többet akartunk tudni Urunk dolgaiból. Az én szívemben is kettős cél lebegett: megtanulni mindent, amit csak lehet a helyes gyakorlatért, és leellenőrizni, hogy amit tudni véltem, az helyes-e.

Az elménk pallérozása mellett számtalan lelki ajándékkal is gazdagabb lettem e három év alatt. Hadd mondjam el az egyiket.

Az iskola első napjait mindig Tahiban töltöttük. Most, a másodikban pszichológiáról, lelki témákról tanultunk késő estig. Ám kora délután így szólt a tanár:

Most pedig mindenki fogja meg a székét, üljön ki a kertbe úgy, hogy ne lássátok egymást, és beszéljétek meg az Úrral a mostani legégetőbb problémátokat.

Nos, pontosan olyan voltam, mint Sára! Magamban egy jót nevettem, hogy majd pont most érkezik a Szentlélek a 12.20-as gyorssal, és választ ad nekem arra, ami éppen feszít! Ráadásul akkor éppen semmi se feszített. De az engedelmesség felülírja a hitetlenséget! Amikor kinn ültem, nagy meglepetésben volt részem. Mintha egy másik emberrel beszélgetnék, olyan tisztán, olyan érthetően, erővel és hatalommal, ugyanakkor nagy szeretettel szólított meg Isten.

„Nagyon rossz neked, hogy ugyanabban a lakásban laksz még mindig, ahol meghalt szeretteiddel éltél. Ide nézel, a férjed látod, oda nézel, a fiadra emlékszel… El kell onnan költöznöd!” A rémület szele csapott át rajtam.

„Uram, én nem tudok és nem is akarok onnan elmenni soha! Én szeretek ott lakni, az első otthonom az életemben. Ne mondd és ne is kérd ezt tőlem, mert lehetetlen… – de aztán a szívem ismét az engedelmességre hajlott, és kis idő múlva így folytattam: – Én képtelen vagyok rá, sőt, látod, hogy nem is akarom… de ha te úgy látod jónak, hogy ezt tegyem, akkor… akkor csak azt tudom mondani, hogy odaadom a szívemet neked. Tessék! Itt van! Leteszem a lábad elé. Te formáld át, ahogy akarod, mert én képtelen vagyok rá!”
Ekkorra már megörököltem édesanyám lakását, amit meg akartam tartani. Pár nap múlva éppen oda tartottam, amikor azon vettem észre magam, hogy kedvtelve nézegetem a környéket, hogy hová is költöznék a jövőben… Éreztem, hogy erre a környékre szeretnék jönni! Mint a lazacok, vissza a születési helyre, ahol felnőttem, és ahol a lányomék most is laknak… Idősödő koromra talán jó lesz a közelében lenni.

Nagyon elcsodálkoztam, amikor tudatosult, hogy Isten elvégezte a szívemben azt, amit én sose tudtam volna! Hálás voltam és hittel vártam a folytatást.

A lakásban egy testvérpár is tulajdonos volt. Az egyiknek már volt önálló otthona, a másik ott élt. A viszonyok miatt az ő tulajdonrészük sokkal kevesebb volt az enyémnél. A vevőjelöltek jöttek és mentek, de én már nagyon belefáradtam a sok odajárkálásba. Ekkor azt mondtam az ott lakó tulajdonosnak, hogy adjuk el most azért, amennyit kínálnak érte, és én adok neki a saját részemből egymillió forintot, hogy könnyebben találjon majd lakást.

Hitetlenként is tudta, hogy hívő vagyok, és nagy öröm volt a számomra, hogy hitt a bennem élő igazság Lelkének. S megsegítette az Úr. Olyan otthont talált két héten belül, amilyet én is kértem volna magamnak. Boldog voltam.

Mivel a lakásárak rohamosan emelkednek, és nekem volt néhány bútorom, amit szerettem volna megtartani anyukámtól, erőltetett menetben kezdtem lakást nézni magamnak is, de semmi.
A hirdetésekben lefotózott csodalakásokba belépve sokszor romhalmazt találtam. Máskor szörnyű volt az elrendezése vagy a lakás állapota. Aztán az árak is elrugaszkodtak már a valóságtól. De én Istenben bíztam! Ő indította el ezt a folyamatot, és hiszem, hogy ő is fog nekem lakást adni, pont ott, pont akkor, pont olyat, amilyen nekem a legjobb lesz.

Közben azon gondolkodtam, hogy most mit tegyek a jövedelemmel. Arra jutottam, hogy mindenképpen az Úr céljaira fogom felajánlani a lakás árának 10%-át. Nem írás, nem rend, nem elvárás és nem törvény szerint, hanem hálából, a szívemből, és az Úr megadta, hogy kinek, mit.

A bölcsesség áldása

A lányom is keresett nekem lakást, bújtuk az internetet. Aztán talált is egyet. Pont a saját házukban. Pont abban a lépcsőházban. Nagyot dobbant a szívem! Álomlakás álomáron! Egész éjjel azzal álmodtam, hogy mit hogy fogok berendezni, hol nyitom meg a falat, hol lesz boltív… Egy éjszaka alatt már be is laktam az egészet!

De reggelre kelve gondok nyomasztottak: a vőmnek nem én vagyok a kedvenc rokona, a békesség miatt mégse lenne egészséges oda költözni. A közelükbe igen, de nem a szájukba! Tanácsot kértem megbízható testvéreimtől, aztán az Úr elé vittem a dolgot. Arra jutottam igen nehéz szívvel, hogy bármennyire is jó lenne, mégse tanácsos azt a lakást választanom. Igen fájt, de lemondtam róla, és kértem az Urat, hogy vigasztalja a szívem, és elmondtam, mennyire bízom abban, hogy majd ő ad egy olyat, amit nekem szánt. Egy sokkal jobbat!

Abban a pillanatban egy e-mail érkezett, és benne az egyik ingatlanos cég ajánlatában egy eladó lakás. Főbb vonalaiban pontosan az én vágyaimat elégítette ki. A lányoméktól pár perc sétára volt. A villamosmegállótól egy percre, közel a Lehel piachoz… Másnap reggel már ott is voltunk megtekinteni, s amint beléptem a lakásba, tudtam, hogy ez Isten ajándéka nekem! A ház két oldaláról ömlött be a fény. Én azt gondoltam, hogy ha valahol sötét biztonsági ajtó lesz, én azonnal fehérre cserélem. Itt sötét volt, de azonnal megtetszett. Úgy hittem, hogy nem tudnék más konyhájában élni, de amit megláttam, rögtön tudtam, hogy marad. A szobák is nagyon jók voltak. Az erkély egy ismerős játszótérre nyílt. Ide-oda bekukkantottam, és csak erősödött bennem a tudat: Ez az! De nem volt annyi pénzem, amennyire tartották, mivel még komoly adót is kellett fizetnem a lakáseladás után. Ekkor így szóltam az ingatlanoshoz:

Ismerem az oda-vissza alkudozást. Én ezt nem szeretném. Ennyi pénzem van, de ez készpénz. Ha ide tudják adni ennyiért, azonnal fizetek, ha nem, továbbmegyek.

Megtudtam, hogy a fiatal pár éppen építkezik, és arra kéne azonnal a készpénz. S albérletet is kerestek, hogy költözzenek, amíg a házuk készen nem lesz. Felajánlottam nekik, hogy egy évig még maradhatnak. Így elfogadásra került az ajánlatom, több millióval kevesebbet fizettem, és most az albérleti díj is bejött.

Ekkor ismét régi képek tódultak fel a múltból. Amikor Surányban eladtam az ottani nyaralómat, nagyon áron alul történt, azért, mert egy csecsemőnek nem volt hajlék a feje felett. Nekem akkor nem volt szükségem pénzre, de nekik otthonra igen. Amikor a fiam lakását eladtam, szintén ez történt. Egy férfinek kellett nagyon fedél a feje fölé. Csak kevesebbet tudott fizetni és későbbi részlettel. Az Úrra nézve belementem. Nem csalódtam. Aztán amikor a Golfomat ellopták. Évek múlva találták csak meg, de addigra egy olyan emberhez került, aki zöldségesüzletének fenntartását várta a kocsitól, családja megélhetését. Nekem akkor már nem volt szükségem kocsira. Neki adtam. S nem bántam meg! Most ezek a példák jöttek fel bennem, és hihetetlen melegség járta át a szívem: Isten visszaadta most nekem mindezt! Igen megrendült a szívem, és nagy hálával köszöntem meg. Nem érdekből tettem ezeket, de az is igaz, hogy Isten nem marad adósa soha senkinek.

Aztán statikust kerestem, hogy vajon az álmaim reálisak-e. A neten találtam egy ismerős monogramot. Felhívtam, hogy vajon ő-e az, aki valaha a fiam lakásában lakott, és oda is született az első baba. Ő volt! A statikusi díj nem két forint, de ő ezt mondta:

Mami, csak nem gondolod, hogy tőled pénzt kérek?

Ismét megláttam az Úr kegyelmét, és boldoggá tett.

Folytathatnám. Ez az áldásözön úgy kezdődött, hogy végül is engedelmes voltam minden belső kacarászás ellenére. De ez csak a jéghegy csúcsa! Áldom az Urat, hogy sokan és nagy tisztességben tanítottak minket, bár lehet, hogy a lelki eredményeket még nem lehet ilyen gyorsan megtapasztalni, de én hiszem és tudom, hogy már az enyémek!

Boldogan folytatnám ezt az iskolát, ha még adódra rá mód!